Schmitt Pál, Magyarország köztársasági elnöke bizonyítottan és elismerten csalással szerzett doktori címet. Ezt a fokozatot mások megfeszített, kemény munkával érik el, önálló kutatással és a szakterületükön megszerzett tudás segítségével. Schmitt Pál, - ha egyáltalán maga csinálta -, összeollózott durván kétszáz oldalt mások műveiből, majd ezt egy kicsit megváltoztatva magyarra fordította. Ennek ellenére államfőnket az eleve nyilvánvalóan igaz plágiumvádat vizsgáló bizottság felmentette erkölcsi felelőssége alól.
„a dolgozat szokatlanul nagy terjedelmű szövegazonos fordításon alapul, ami nem derült ki időben, holott annak feltárása a korabeli védési eljárás részét kellett volna, hogy képezze. A Testnevelési Egyetem szakmai hibát vétett, amikor ezt a szövegazonosságot nem tárta fel időben, s így a dolgozat szerzője azt hihette, hogy értekezése megfelel az elvárásoknak.”
A véleményét egy hónapig fogalmazó bizottság végül ezt mondta: „Nem csalás a csalás, ha nem derül ki.”
Tehát, kedves diák, kérlek arra, hogy csalj az iskolában, ahogy csak tudsz. Puskázz, másolj, lopd el más szellemi tulajdonát gátlástalanul. Ha esszét kell írni, lopd el egy társadét. Másolj ki valamit az internetről, minden lelki aggály nélkül. Egy dologra kell csupán figyelned. Egy darabig a lopás ne derüljön ki. Utána már az is mindegy, ha később figyelmeztetnek a csalásra, csak mondd ezt: „Tanárnő/Tanár úr szakmai hibát vétett, amikor ezt a szövegazonosságot nem tárta fel időben, így én, a dolgozat szerzője azt hihettem, hogy az értekezésem megfelel az elvárásoknak.”
Ne félj semmitől, ha kérdőre vonnak, hivatkozz arra, hogy a szituációt ugyanígy értékelné egy rangos egyetemi oktatókból álló bizottság.
Úgy tűnik, hogy most, 2012-ben, Magyarország egy olyan hely, ahol ez az indoklás elfogadott, s ha elfogadott, miért ne cselekedne mindenki ennek megfelelően?