HTML

Facebook

Kecskeméti Agora

A Kecskeméti Agora a Hallgatói Hálózat tagja. A február 15-ei Hallgatói Fórum után jött létre, azzal a céllal, hogy lehetőséget nyújtson a megyeszékhely diákjainak a közös véleményformálásra és érdek/jogvédelmi ügyekben a közös fellépésre is. Legfőbb törekvésünk, hogy minél több fiatalt bevonjunk a közéletbe, hogy érdekeltté tegyük a tanulókat az őket érintő ügyekben.

A Hallgatói Hálózattal együtt elfogadhatatlannak tartjuk a felsőoktatási törvényt a jelenleg érvényes formájában, s ugyanígy elutasítjuk az államilag támogatott helyek számának önkényes, drasztikus és a valóságot figyelembe nem vévő csökkentését és átrendezését.

Egyetértünk a Hallgatói Fórumon elfogadott tíz, és az azt kiegészítő tizenegyedik ponttal.

Keress minket: kecskemetiagora [kukac] gmail [pont] com !

Halraj (katt!)



2012.05.20. 10:38 Madibainges

Babalépések

Címkék: hálózat gondolatok alapok workshop megoldás üzenet

A KecsA pénteken 20-22 résztvevővel, közöttük szegedi, gödöllői és budapesti egyetemistákkal, és a "nagy-HaHa" tagjaival megtartotta az első workshopját. Az előzetes tervektől eltérően nem több, kisebb csoportra bomolva beszélgettünk, hanem közösen jártuk körül a…

Szólj hozzá!

2012.05.15. 10:11 Madibainges

Megbeszélni, megérteni, megoldani

Címkék: gondolatok workshop megoldás gimnazisták

Május 18-án pénteken délután háromtól a Kecskeméti Agora workshopot tart, amire minden érdeklődőt szeretettel várunk. Ha néha úgy érzed, hogy nem mennek túl jól a dolgok a közéletben, a városban, az országban, (ha diák vagy, az iskolában), és szeretnél javítani valamit a…

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása