Korábban, február tizenötödike előtt is éreztük, hogy a magyar diákság gyakorlatilag semmilyen erőt nem tud kifejteni, amikor közügyekről van szó. Nem arról van szó, hogy őket nem érintené semmi, még azt sem lehetne mondani, hogy nem lennének érzelmeik a közélettel kapcsolatban.
A probléma ott van, hogy ezeket az érzéseiket nem tudják megfogalmazni, formába önteni, s még ha lenne is összeszedett véleményük, soha nem jutnak el oda, hogy ezt közvetítsék magasabb szintre, hogy érdekeiket egyáltalán megpróbálják érvényesíteni. Az átlagos magyar diák értékrendjében a politikai részvétel értéke a legutolsó helyen van, azt minden megelőzi. Ennél fontosabbak számára a sporteredmények, az iskolai osztályzat, az éppen aktuális divat, bulvár, akármi. Maga a „politika” szó, mint sokan írták már, káromkodással ér fel, és csak fogak közül köpve lehet kimondani. A civil tevékenység vagy a jogvédelmi szervezetek a „nem ismerem, tehát nem szeretem” kategóriájában van. Röviden összefoglalva: irtózatos passzivitás uralkodik.
Abból látszik, hogy ez a jelenség milyen beteges méretű, hogy egy ilyen húsba vágó, közvetlen közelről szembeköpő húzásra, mint az utolsó pillanatban történt keretszám-átalakítás is egy nedves szivacs lagymatagságával reagálunk. Aki nem ragad meg a hurráoptimizmus szintjén (úgyis felvesznek…), vagy nem próbál azonnal menekülni (majd kimegyek valahova…), az vagy minden lelki konfliktus nélkül lenyeli a békát (hát szar, de ez van…), vagy megmarad a szóbeli sopánkodás szintjén.
Ez az utóbbi változat az, ahol a legjobban tetten érhető a passzivitás oka: a közoktatásban megbicsaklott a rendszerváltás. A tanárok még mindig azzal vannak fejben, hogy politikáról az iskolában szó se essék, a gyerekek csak tartsák meg maguknak a véleményüket, nehogy gond legyen, nehogy odaszóljanak „fentről”. Ez egyértelműen a Kádár-korszak keserű hagyatéka, egy olyan tempó, amiből az idősödő tanári gárda egyszerűen nem tud kiállni. Mikor az iskolámból kikértem magamat, hogy időben felérhessek Budapestre a megmozdulásra, a kikérőmet író tanár megkért, hogy erről ne nagyon beszéljek a kollégái körében, mert nem biztos benne, hogy ilyesmire elengedhet. Ez a homályos félelem munkálkodik sok szülőben is. Nem engedik el gyerekeiket, mert félnek… valamitől. Nem is tudják igazán megfogalmazni, mitől.
Ezzel a legnehezebb szembeszállni. A minket a beleegyezésünk vagy figyelembe vételünk nélkül alkotott döntésekkel, az e mögött álló döntéshozókkal még akkor is nehéz lenne eredményes küzdelmet folytatni, ha a diákok húsz-harminc-negyven százaléka aktívan tevékenykedne az érdekérvényesítésben. Így, hogy virtuálisan, kerekítve nulla százalék az, aki kiteszi magát a napra, reménytelennek tűnik a dolog. Az Occupy protestekkel ellentétben csak azt mondhatjuk, szégyenkezve: we are the 0%
Ennek ellenére, sőt, éppen emiatt érte el bennünk a feszültség azt a pontot a Hallgatói Fórumon, amikor már nem bírjuk visszatartani a dühünket. Kettős düh ez, egyrészt a kormány felé irányul, pontosabban az oktatást irányítók felé, másrészt passzív diáktársaink felé. Ez a második düh viszont nem támadó, hanem szomorú, szolidáris keserűség, és arra sarkall minket, hogy ezen a helyzeten minél hamarabb, minél nagyobb erővel változtassunk.
Erre ez a csoport, fórum lesz az eszközünk, a Kecskeméti Agora. El akarjuk érni, hogy folyamatos és remélhetőleg exponenciális mértékű tagbővítéssel egy olyan érdekképviseleti szervezetet hozzunk létre, amelyik hatékonyan tudja közvetíteni a kecskeméti diákok véleményét a döntéshozók és a köz felé. Nagy előny, hogy ebben nem vagyunk egyedül: a Hallgatói Hálózat és annak tagszervezetei, olyan egyetemista hallgatók és középiskolai diákok, akik hozzánk hasonlóan gondolkodnak ebben a témában, segítségünkre lesznek. A HaHa partnereként közvetlen kapcsolatban leszünk velük, s az országos szerveződésekkel összhangban működünk majd.
Az elsődleges cél egy vitán, párbeszéden és demokratikus elveken alapuló, plurális közösség létrehozása. Ezek a legfontosabb elveink, amit az abszolút alapnak tekintünk:
- A Kecskeméti Agora elsődleges célja, hogy minél több diákot bevonjon a társadalmi párbeszédbe, és segítsen elterjeszteni a demokratikus értékek és a közéleti részvétel fontosságát az iskolákban.
- A KecsA a Hallgatói Hálózat tagja, ám autonóm csoport.
- A KecsA demokratikus, civil alapokon nyugszik, ezért a kizárja a fizikai erőszakot és az autoriter viselkedést. A civil, önszervező jellegből adódóan minden pártkötődést elutasít.
- Elsődlegesen természetesen diákokat várunk, de nem határolódunk el senkitől, legyen akár tanár vagy oktató, akárki, aki a mienkéhez hasonló elveket vall, és tenni is akar közös céljaink elérésének érdekében.
- A döntéseinket közösen hozzuk meg, viszont a szervezés megkönnyítése érdekében kinevezhetünk képviselőket, szóvivőket.
- A tagság aktív és odaadó részvételt, elköteleződést jelent. Attól, aki részt vesz ebben, elvárunk egy bizonyos szintű aktivitást.
Kérlek, kecskeméti olvasó, hogy terjeszd ennek a szándéknak a hírét. Te is a közbeszéd egyik társalgópartnere vagy, és azzal, hogy beszélsz erről valakivel, már egy nagyon kicsit előremozdítottad a helyzetünket. Persze ennél sokkal többet szeretnénk. Szeretnénk, ha a kezdeményezés megjelenne a sajtóban, ha minden kecskeméti iskoláról és főiskoláról keresnének meg minket diákok, ha elkezdenénk beszélni a minket és másokat érintő problémákról egymás között, kocsmákban, köztereken, egy kávé mellett, egy osztályfőnöki órán, egy történelemórán, egy iskolai rendezvényen, bárhol, mindenhol.
Csatlakozz hozzánk, vagy tégy hozzá ehhez a feladathoz a mi kereteinken kívül!
Elérhetsz minket a kecskemetiagora [kukac] gmail [pont] com e-mail címen, vagy Facebookon
