Kecskeméti Agora

Sorozatunk első részében Masir Bencét, Kecskemét egy gimnazistáját mutatjuk be:

A KecsA pénteken 20-22 résztvevővel, közöttük szegedi, gödöllői és budapesti egyetemistákkal, és a "nagy-HaHa" tagjaival megtartotta az első workshopját. Az előzetes tervektől eltérően nem több, kisebb csoportra bomolva beszélgettünk, hanem közösen jártuk körül a témákat. A legdominánsabb ezek közül természetesen a diákok/hallgatók passzivitását érintő volt, mivel ez a probléma közvetetten majdnem minden más gond és baj gyökere. A beszélgetés során beszámoltunk egymásnak saját élményeinkről, majd megpróbáltuk (egyelőre) felületesen feltárni a probléma okait.

Május 18-án pénteken délután háromtól a Kecskeméti Agora workshopot tart, amire minden érdeklődőt szeretettel várunk. Ha néha úgy érzed, hogy nem mennek túl jól a dolgok a közéletben, a városban, az országban, (ha diák vagy, az iskolában), és szeretnél javítani valamit a helyzeten, csak nem tudod, hogy hogyan fogj hozzá, akkor gyere el a beszélgetésünkre, próbáljuk meg közösen megoldani a problémákat. Az esemény Facebook oldaláért kattints ide. Kifejtés az ugrás után:
 

Olvasom, hogy micsoda bohózatot játszanak a miskolci helyi magistratusok. Ha neked nincs kedved végigszenvedni magad a sztorin (bár teljesen megéri, vannak igazán nyelvcsettintős részletei), itt van a történet dióhéjban:

A város 2. számú választókerületében időközi önkormányzati képviselő-választást tartanak. Ugyanebben a kerületben egy tagiskolát egy másik iskola alá szeretné rendelni a fideszes városvezetés. Ezt a tagiskola nem szeretné, és a szülők hallatják is a hangukat, ráadásul az igazgazó értekezletet hív össze. Ezen az értekezleten sokan megjelennek, a polgármesteri hivatal munkatársa magyarázza a helyzetet, de felszólal két képviselőjelölt is, egy mszp-s és egy fideszes. Mindketten kifejtik, hogy az iskola önállóságát támogatják. Ezután a fideszes jelölt valami irdatlan erőfeszítéssel eléri a fideszes, oktatásért felelős alpolgármesternél, hogy az összevonás ne történjen meg, majd új értekezletet hívat össze az iskolában. Ezen az értekezleten részt vesz a teljes tanári kar, szülők, egy fideszes országgyűlési képviselő és a helyi jelölt. Fél órán keresztül fényezik magukat, s eközben a helyi jelölt kijelenti, hogy a korábbi gyűlésen olyanok is felszólaltak, akik az ügyet a saját politikai céljaikra akarják felhasználni, márpedig: "politikának nincs helye az iskolában."

Schmitt Pál, Magyarország köztársasági elnöke bizonyítottan és elismerten csalással szerzett doktori címet. Ezt a fokozatot mások megfeszített, kemény munkával érik el, önálló kutatással és a szakterületükön megszerzett tudás segítségével. Schmitt Pál, - ha egyáltalán maga csinálta -, összeollózott durván kétszáz oldalt mások műveiből, majd ezt egy kicsit megváltoztatva magyarra fordította. Ennek ellenére államfőnket az eleve nyilvánvalóan igaz plágiumvádat vizsgáló bizottság felmentette erkölcsi felelőssége alól.

„a dolgozat szokatlanul nagy terjedelmű szövegazonos fordításon alapul, ami nem derült ki időben, holott annak feltárása a korabeli védési eljárás részét kellett volna, hogy képezze. A Testnevelési Egyetem szakmai hibát vétett, amikor ezt a szövegazonosságot nem tárta fel időben, s így a dolgozat szerzője azt hihette, hogy értekezése megfelel az elvárásoknak.”

A véleményét egy hónapig fogalmazó bizottság végül ezt mondta: „Nem csalás a csalás, ha nem derül ki.”

Tehát, kedves diák, kérlek arra, hogy csalj az iskolában, ahogy csak tudsz. Puskázz, másolj, lopd el más szellemi tulajdonát gátlástalanul. Ha esszét kell írni, lopd el egy társadét. Másolj ki valamit az internetről, minden lelki aggály nélkül. Egy dologra kell csupán figyelned. Egy darabig a lopás ne derüljön ki. Utána már az is mindegy, ha később figyelmeztetnek a csalásra, csak mondd ezt: „Tanárnő/Tanár úr szakmai hibát vétett, amikor ezt a szövegazonosságot nem tárta fel időben, így én, a dolgozat szerzője azt hihettem, hogy az értekezésem megfelel az elvárásoknak.”

Ne félj semmitől, ha kérdőre vonnak, hivatkozz arra, hogy a szituációt ugyanígy értékelné egy rangos egyetemi oktatókból álló bizottság.

Úgy tűnik, hogy most, 2012-ben, Magyarország egy olyan hely, ahol ez az indoklás elfogadott, s ha elfogadott, miért ne cselekedne mindenki ennek megfelelően? 

A Bányai Júlia Gimnáziumban kialakított felületünkön megjelent egy lap, mely korábbi játékaink mintájára a "Mit tennék, ha agórás lennék?" fejlécet viselte, és pár különböző, Kecsával kapcsolatos kritikai véleményt fogalmazott meg. Mielőtt belemennék ezek részletes taglalásába, szeretném kifejezni abbéli örömömet, hogy elindult egyfajta párbeszéd. Nem lényegtelen ugyan, hogy milyen minőségben beszélünk a témáról, de egyelőre az is sikernek könyvelhető el, ha közbeszédről és civil tevékenységről beszélünk - az iskolában, diákokkal.

Nem lehet elégszer nyomatékosítani, hogy a mozgalmunk kétirányú. Nem elég a kormányt vegzálni vagy Hoffmann Rózsát lóbálni, mert hiába érünk el bármit, ha az nem számíthat a diákok érdeklődésére. Tehát legalább annyira fontos azon ügyködni, hogy a (középiskolás) tanulókat is bevonjuk a közbeszédbe, politikába. Ennek jegyében végezzük jelenleg helyi, figyelemfelhívó és toborzó tevékenységünket.
 

A következő akció olcsó, egyszerűen és gyorsan kivitelezhető, és relatíve sikeresnek is mondható. Mi egy kecskeméti gimnáziumban valósítottuk meg.

Az alábbi üzenet legalább annyira szól minden magyar diáknak, mint amennyire szól Hoffmann Rózsának, a kormánynak, Orbán Viktornak és Androulla Vassiliou-nak. A minket irányítók közös, európai értékeinket sértve hozzák a döntéseiket. Ha ezt szó nélkül hagyjuk,  a külföldieknek úgy fog tűnni, mintha mi is mellettük, mögöttük állnánk. Ezért kell elkiabálni, hogy nem, mi egyáltalán nem akarjuk ezt, mi Európában, európai értékek szerint szeretnénk élni!

Tisztelt Biztos Asszony, tisztelt Államtitkár Asszony!

Magyarországon az új közoktatási és felsőoktatási törvény, valamint az ágazatot érintő kormányzati intézkedések a társadalom széles köreinek aggodalmát váltották ki. Páratlan összefogás alakult ki az érintettek: diákok, szülők és tanárok között. Tiltakozott a kormány oktatáspolitikai lépései ellen a közoktatásban dolgozó pedagógusokat tömörítő Hálózat a Tanszabadságért, a közel 230 egyetemi és főiskolai oktató részvételével alakult Oktatói Hálózat, valamint a több száz egyetemi és főiskolai hallgatót számláló Hallgatói Hálózat.

E hálózatok kezdeményezői azt kérik Önöktől, hogy 2012. február 29-i találkozójukon tekintsék át az alábbi problémákat.

Az egyetemistákkal ellentétben a tenni akaró középiskolásoknak azzal is szembe kell nézniük, hogy időnként egy-egy tanár megpróbálja „eloltani” őket. Mindenféle homályos forrásokra vagy pusztán a tekintélyükre hivatkozva lepisszegik őket, szépen hazaküldik a diákokat, hogy ne hőzöngjenek. A kattintás után pár hasznos részletet osztanánk meg a közoktatási törvényből (KT) és egyéb dokumentumokból, amelyekre hivatkozva ki lehet védeni az elhallgattatni szándékozókat.

Az alábbi levelet a február tizenötödikei fórum után közzétett e-mail címekre küldtük el, melyek mind budapesti gimnáziumokhoz tartoznak. Az üzenet és a benne leírt gondolatok viszont minden szimpatizáns középiskolásnak szólnak! Vegyük fel a kapcsolatot!

Kedves középiskolás diáktársaink!

Minden cím, amely a fenti címzettlistában szerepel megtalálható a Hallgatói Hálózat blogján, onnan vettük őket. Azt feltételezzük, hogy ti is olyan diákok vagytok, akik készek tenni az oktatás helyzetének javításáért, és ti is be akarjátok vonni társaitokat ebbe a feladatba. Azért írjuk, hogy ti IS, mert mi, a Kecskeméti Agora tagjai, hasonló cipőben járunk. Régóta szenvedünk az oktatás sajátosan kelet-európai módon borzalmas helyzetétől, és ha ez nem lenne elég, még a diákok passzivitásával is meg kell küzdenünk. Mivel ugyanazok a céljaink és feladatunk, s ráadásul közösséget vállaltunk azzal, hogy a Hallgatói Hálózat alcsoportjainak vallottuk magunkat, úgy gondoljuk, hogy itt az ideje kommunikációba lépnünk egymással. (Ha már van közöttetek ilyen fórum, akkor csak kérlek vegyetek be minket is a társalgásba. A gondolatainkat mindenesetre szeretnénk itt megosztani.)

A magyar nyelvben a "propaganda" szónak negatív konnotációja van, negatív manipulációs kísérletnek értelmezzük. Angolban például ez nincs így, megfelelő szövegkörnyezetben lehet semleges, sőt pozitív tartalmú szó is. És miért is ne lehetne az? Bővelkedünk olyan célokban és ügyekben, amelyeknek fontosságát szinte senki nem kérdőjelezi meg: gyermekétkeztetés, rák elleni küzdelem, tehetséges sportolók támogatása, és így tovább. Gyakran van viszont, hogy egy-egy szervezet, amelyik egy hasonlóan közörömnek örvendő célt tűz zászlajára, nem tud eljutni a közönséghez, és így vagy nem tud fejlődni, vagy meg is szűnik teljesen. A propagandát, vagyis tájékoztatást, reklámot, ha úgy tetszik, használni kell, mert jó célra is fel lehet használni.

A mi csoportunk elég nagy feladatot vállalt magára, amikor egy társadalmi jelenség megváltoztatását jelölte ki célként. Egyrészt mert az ilyesmik természetükből adódóan nehezen változnak, másrészt mert  a mi célunknak - a rák elleni küzdelemmel szemben - nincs sok támogatója. S bár objektív mérlegeléssel tartjuk, hogy arra, amit csinálunk, szükség van, nem tudunk semerre mozdulni, amíg egy támogatói bázist ki nem építünk magunknak.

Ebbe a munkába vetettük magunkat most, s ezért írtunk egy rövid beszédet, üzenetet, amit bemondtunk egy kecskeméti gimnázium iskolarádiójában. Ez reményeink szerint az első volt sok jövőbeli, hasonló akció sorában.

Korábban, február tizenötödike előtt is éreztük, hogy a magyar diákság gyakorlatilag semmilyen erőt nem tud kifejteni, amikor közügyekről van szó. Nem arról van szó, hogy őket nem érintené semmi, még azt sem lehetne mondani, hogy nem lennének érzelmeik a közélettel kapcsolatban.

A probléma ott van, hogy ezeket az érzéseiket nem tudják megfogalmazni, formába önteni, s még ha lenne is összeszedett véleményük, soha nem jutnak el oda, hogy ezt közvetítsék magasabb szintre, hogy érdekeiket egyáltalán megpróbálják érvényesíteni. Az átlagos magyar diák értékrendjében a politikai részvétel értéke a legutolsó helyen van, azt minden megelőzi. Ennél fontosabbak számára a sporteredmények, az iskolai osztályzat, az éppen aktuális divat, bulvár, akármi. Maga a „politika” szó, mint sokan írták már, káromkodással ér fel, és csak fogak közül köpve lehet kimondani. A civil tevékenység vagy a jogvédelmi szervezetek a „nem ismerem, tehát nem szeretem” kategóriájában van. Röviden összefoglalva: irtózatos passzivitás uralkodik.